Massa: Nincs gondom Alonso-val

Felipe Massa, a Scuderia Ferrari brazil versenyzője tagadta azokat a pletykákat, miszerint rosszban lenne kétszeres világbajnok csapattársával.

Massa csak a saját munkájára koncentrál.

Most, hogy a Ferrari egyértelműen a spanyolt támogatja, és ismerjük a Németországban történteket, olyan hírek láttak napvilágot, hogy Felipe és Fernando nem ápol jó kapcsolatot egymással.

Egyesek szerint Massa már közel sem beszél annyit a csapattársával, mint a szezont megelőzően, vagy az idény első felében.

„Nincs gondom Fernando-val. Ő is végzi a munkáját, és én is. Azért küzdünk, hogy a csapatot az élen lássuk. Most ez a fontos.” – fogta rövidre Felipe.(2010.08.18)

 

Alonso: Massa kemény csapattárs!

Fernando Alonso számára nagyon fontos, hogy egy kemény, erős csapattárs mellett versenyezzen és szerinte Felipe Massa minden kitételnek megfelel.
Alonso nagy csatát vár közte és a brazil között.

A kétszeres spanyol világbajnok és a brazil pilóta eddig nagyon jó kapcsolatot ápol egymással. Pillanatnyilag egy balhéról sem tudunk beszámolni, ami közöttük zajlott volna.
Fernando boldog, hogy Felipe mellett versenyezhet.


Fernando Alonso:

Soha nem jó, ha egy olyasvalaki van melletted, aki nem igazán tud motiválni. Ez számomra fontos és Felipe (Massa) egy nagyon jó versenyző és jó ember is. Jól megértjük egymást a csapatnál és azon kívül is.

Mindig motiváló az, ha a csapattársad gyors. Felipe valóban egy gyors versenyző és nagyon jól ismeri azt a környezetet, amelyben versenyez. Két világbajnok mellett is versenyzett már a Ferrarinál és tökéletesen helyt tudott állni. Félek is, mert még nem 100% ő, de ha az lesz, ami hamarosan itt lesz rendre meg fog verni. Minden elismerésem az övé. 2010.06.17.

Oldalmenü
Naptár
Szavazás
Melyik csapatban látnád szívesen Massát?
McLaren
Renault
Mercedes
Red Bull
továbbra is a Ferrarinál...
Szöveges mező
Ide szövegelj...